„Szörnyű az a gondolat, hogy az embernek „árnyoldala" is van, amely nemcsak apró gyöngeségekből és szépséghibákból áll, hanem valósággal démoni dinamikájú. … Az árnyék olyan erkölcsi kérdés, amely az Én-személyiség egészét provokálja, mert senki sem élheti meg reálisan az árnyékot jelentős erkölcsi eltökéltség ráfordítása nélkül. Ez az aktus elengedhetetlen feltétele mindenféle önismeretnek, és rendszerint ezért találkozik jelentős ellenállással. … Ha olyasvalakit képzelünk el, aki elég bátor arra, hogy illuzórikus projekcióit mindenestül visszavonja, … Önmagának lett komoly feladatává, minthogy immár nem hitegetheti magát azzal, hogy a többiek ilyenek meg olyanok, hogy ők tévedésben leledzenek, meg hogy ellenük kell harcolni. Ő „az öneszmélés házában" él, a benső összegeződésében. Az ilyen ember tudja, hogy bármi fonákság van is a világban, az őbenne magában is föllelhető. … Hiszen ami alacsonyabbrendű, sőt ami elvetendő bennem, az is hozzám tartozik, létet és testet ad nekem: az árnyékom. Hogyan lehetek lényszerű, ha árnyékot nem vetek? Egész-voltomhoz a sötét is hozzátartozik, s amennyiben tudatára ébredek árnyékomnak, az is földereng bennem, hogy ember vagyok, mint bárki más.”

OSHO AZ ÁRNYÉKRÓL

„A létezéshez hozzátartozik, hogy árnyékot vetünk. A dühöd, a kéjvágyad, a mohóságod - mind-mind árnyék. De ne feledd, hogy csak árnyékok. Bizonyos értelemben léteznek, valójában azonban mégsem, ez az árnyék lényege. Nem valóságosak. Az árnyék csupán egy hiány. Állsz, rád vetülnek a Nap sugarai, és miattad néhány sugár nem tud továbbhaladni. Akkor létrejön egy körvonal, egy árnyékfigura. Ami csak egy hiány. Akadályt állítasz a napsugár elé; ezért jön létre az árnyék.

Az árnyék nem valóságos, te vagy valóságos. Te vagy valóságos; ezért születik az árnyék. Ha szellem lennél, nem lenne árnyékod. … Csak be kell húzódni az árnyékba, ahová nem süt a nap, és ahol az árnykép eltunik, … Ennek az árnyéknak a neve csend, belso béke. Ne hallgass az elmédre! … Mindig a felszínen maradsz, ez a probléma. Ott állsz a külvilág fényében, és árnyékot vetsz. Hunyd le a szemed, és húzódj be a fényrol. Abban a pillanatban, hogy lehunyod a szemedet, a Nap nincs többé. Ezért végeznek minden meditációt csukott szemmel – belépsz a saját menedékedbe. Bent nincsen nap és nincsen árnyék. Kívül ott a társadalom és ezer­nyi árnyék. Rádöbbentél már, hogy a dühöd, a kéj­vágyad, a mohóságod, a nagyravágyásod mind a tár­sadalom része? Ha valóban elindulsz befelé, és kint hagyod a társadalmat, hová lesz a düh? Hová a nemi vágy?”

Ezen a képen tisztán látszik, hogy más a valóság, mint az árnyéka!

Sok mindenre gondolhatunk, amikor az árnyék kifejezést meghalljuk.
Az első gondolat, hogy árnyék csak fénnyel együtt képzelhető el, ill. fénynek jelen kell lennie ott, ahol árnyék van.
A következő fogalom az árnyékbokszolás. Azt jelenti, hogy nem létező ellenség ellen harcolunk. Ez persze teljesen érthető, hiszen hiányzik a fény, amely megvilágítaná, és láthatóvá tenné a valódi helyzetet. És mivel nem látunk tisztán, azt gondoljuk, hogy van valaki, aki ellen harcolni kell.
Aztán eszembe jutott az árnyjáték kifejezés is, amit mindenki ismer, hiszen sokat játszottuk gyerekkorunkban. Bizonyára emlékeznek a lényegére: a kezünket, az ujjainkat hajlítgattuk, csavargattuk egy fal előtt, amire lámpát irányítottunk. Így nagyon sokféle árnyalakot létre lehet hozni – ezek közül a kutya tűnt a legegyszerűbbnek. Így egy ártatlan kézmozdulattal pl. egy harapós kutyát varázsolhatunk a falra. És most képzeljük el, hogy mennyire ijesztő lehetne ez olyan valakinek a számára, aki csak a falon lévő árnyékot látja, de az eredetét nem! Talán futásra is fogná a dolgot!
Összegezve az eddigieket tehát, mindkét fogalomnak a közös jellemzője, hogy a valóság egészen más, mint amit az árnyék mutat.

ÁRNYÉKRÉSZEINK

Az árnyékrészeinket – ha nem ismerjük el – kivetítjük másokra, vagyis másokon észleljük az általunk elutasított – ítéletünk szerint kedvezőtlen – tulajdonságokat.
Az árnyékrészeink okozzák életünkben a legtöbb problémát, éppen azért mert lefojtottuk a tudattalanba. Nagyon sok minden szól ellene, hogy felhozzuk és tudatosítsuk ezeket a részeinket. Erkölcsileg elítéljük (nem illik, mit szólnak hozzá a barátaim, ismerőseim, szomszédok, stb., ha megtudják), vagy elégedetlenek vagyunk magunkkal és másmilyenek szeretnénk lenni (soványabbak, kövérebbek, szebbek, okosabbak, gazdagabbak, stb.), hogy szerethetőek legyünk. A tudattalanba való száműzetés miatt árnyékrészeink integrálása komoly nehézségekbe ütközik, hát még az első lépés megtétele, árnyékrészeink létezésének tudomásul vétele! Az önismeret és lelki fejlődésünk szempontjából az árnyék integrálása talán a legnagyobb dolog, hiszen ahhoz, hogy idáig eljussunk, már elegendő lelkierővel, pozitív energiával kell rendelkeznünk. A pszichológia „befektetésnek” nevezi azt az állapotot, amikor jó kedvünk van, sikeresek vagyunk, tele vagyunk energiával, és ilyenkor szembesülünk valamilyen nem kedvelt, megvetett én-részünkkel, ami átmenetileg csökkenti energiaszintünket, „lever”. Az elnevezés találó, hiszen a meglévő energiatöbblet ráfordításával sikerül egy lépést megtennünk az önismeret nehéz útján. Viszont többek között azért is érdemes az integrálásra erőfeszítéseket tennünk, mert az átmeneti energiacsökkenést jelentős energianövekedés követi azáltal, hogy árnyékrészünk elfojtására (hogy ne legyen láthatóvá, még a magunk számára sem!) nem kell többé energiát fecsérelnünk, s ehhez az energiához most többletként hozzájutunk.
Rugalmasságra kell szert tennünk, hogy egyáltalán elfogadjuk, nem biztos, hogy helytálló a gondolkodásunk, ítéletalkotásunk.
Elfogadóvá kell válnunk, hogy észrevegyük ellenszenvünket a másik ember iránt, és a tudatosság, az önismeret bizonyos szintjére el kell jutnunk, hogy észrevegyük, és visszavonjuk saját kivetítéseinket.
Végül egészséges önszeretetünk teszi lehetővé, hogy árnyékrészeinket integráljuk, és magunkat olyannak fogadjuk el, amilyenek vagyunk: tökéletlennek.
De hát mi is a tökéletesség? Tényleg arra vágyunk, vagy inkább a boldogságot, az Életet szeretnénk, és a természet, a természetes tökéletességét szeretnénk megélni? (EzoTaro)