Sophie :

LÁTOMÁS
1998-2002

 

Az oldal tartalma:

Látomás I.
Látomás II.
Az ember az Örökkévaló része
Szavak
Van úgy ...
De nehéz
Túl sokat beszélünk
Káosz

Nem sürgős
Tenger a dolgunk
Feltámadás
Szívbetegség
Minden rendben van?
A szomszéd kertje
Áramlat
Bűn és bűnhődés
Utolsó harmad
Ön itt van most
Látomás I.

Üvölt a magnó, szól a zene,
zúg a repülő, cseng a távcsilingelő.
Árad az autófolyam, bőg a hajókürt
Isten leküldi nyilát – a Földön orkán rohan át.
Megáradnak a folyók, torlódnak az autók
tűz üt ki a gyárban – senki nem hall a lármában.
A katasztrófát sem halljuk,
hogyan érthetnénk meg egymást?
Mit hajszolunk egy életen át?

Jövőnk a csendben vár ránk.

Látomás II.

Robog a gyorsvonat bele a semmibe.
Üres arcok merednek a semmibe.
Álmok, vágyak potyognak a semmibe.
A lélek fájdalma hull a semmibe.
Vak szenvedély járja táncát
az őrület cikáz át a világon:
brutalitás, narkománia
láncait vesztett megalománia.
A vad vicsorgó hatalom
agresszivitásával nyom agyon.
Vergődik a lélek és keres.
Egyre csak keres.
Sok kicsi fényt.
Egy kicsi fényt.

Az ember az Örökkévaló része

Hiszem, hogy az ember az Örökkévaló része
Hiszem, hogy az ember önmaga teremtménye
Hiszem, hogy az ember a természet gyermeke
Összhangban élhet, hullámaként a mindenségnek.

Hiszem, hogy önmagát alkothatja
Életét önmaga váltogatja
Hiszem, hogy teremthet bármit, ahogy akarja
Fényét és árnyékát magában hordozza.

Hiszem, hogy teremtményét a Képesség taníthatja
Hiszem, hogy az Áramlat önmagába olvaszthatja
Hiszem, hogy Egyként lélegzik Ember és Természet
S e harmónia maga az ÉLET.

Szavak

Szavak, melyek megbántanak
szavak, melyek simogatnak
szavak, melyek becéznek
szavak, melyek megölnek.

A szavak elválasztanak
a szavak megmásítanak
a szavak ölre mennek
a szavak eltemetnek.

Elnémítanak
elvadítanak
elbutítanak
elhallgatnak…

A szó hatalom
a szó irgalom
a szó nyíl
a szó hív.

A szó eltaszít
a szó elvakít
a szó felvidít
a szó megédesít.

A kommunikáció eszköze
a társadalom áramköre
az érintkezés bölcsője
a párkapcsolat görbe tükre.

Van, amikor felesleges
van, amikor életet ment
és van, amikor széttépi
a szeretetet.

A szavak szétszakítanak
a szavak egyé válnak
a szó Hatalom –
a hallgatás Bizalom.

Van úgy…

Van úgy, hogy mást látunk
és mást gondolunk
van úgy, hogy nem látunk
és nem játszunk.

Van úgy, hogy mást érzünk
és mást teszünk
van úgy, hogy ellentmond
nekünk cselekedetünk.

Van úgy, hogy elbújunk és
felhők mögé húzódunk
van úgy, hogy nem hallunk
mert egészen mást akarunk.

Van úgy, hogy megmásítjuk a valót
– van úgy, hogy megcsaljuk önmagunk
van úgy, hogy téves céljaink érdekében
eltemetjük magunkat mindörökre.

Van úgy, hogy jelmezeink üresek lesznek
és helyettünk ők játsszák szerepeinket –
van úgy, hogy azt figyeljük
hogyan úszik el az életünk.

Van úgy, hogy acsarkodunk
miközben utáljuk önmagunk
van úgy, hogy valakit gyűlölünk
miközben meghal a szívünk.

Van úgy, hogy sírunk fölött virág nyílik
s a sír imára szólít
a virág akkor imádkozik
s a sír virággá válik.

A virág szétszóródik a szélben
a szél benne él a létben
a létből újra megszületik
kiből majd Ember válik.

De nehéz …

De nehéz az embernek magát legyőzni
de nehéz a buktatókat elkerülni
de nehéz a valóságot észrevenni
nyitottnak lenni s azt viszonozni.

Az igaz szeretetet felfedezni
és magunkban felfedni
és egyáltalán …
Az igaz szeretetről beszélni.

De nehéz a papírral szembenézni
de nehéz a tükröt felismerni
de nehéz az árnyékot elviselni
és még nehezebb vele élni.

Keserves út az átalakulás
tengernyi könny kíséri
keserves a megismerés -
mégis megéri.

Csalóka fények jönnek mindenfelől
csalárd érzések bombáznak
s ugyanez a csalás jön belülről
kifelé a világnak.

Az idealizált kép nem tűri az árnyékot
csak a fényt fogadja be -
megbomlik az egyensúly
ezzel önmagát csapja be.

Nincsen fény az árnyék nélkül
nincsen bánat öröm nélkül
nincsen élet ember nélkül -
nem élhetek magam nélkül.

Belül van az ismeretlen
- rejtelmes fénye fel – felragyog
azt várja, hogy megismerjem
s felfedezzem, ki is vagyok.

A jövőért való aggódás, a jövőtől való félelem megfoszt a jelen örömeitől és tanulságaitól. (Sophie)
Túl sokat beszélünk

Túl sokat beszélünk
túl sokat elemzünk
túl keveset érzünk.

Túl sok az információ
a mennyisége feldolgozhatatlan
létünk lesz tőle bizonytalan.

Túl kevés a csend
ezért nincsen belső rend –
létünk mellett élünk.

Dübörögnek a hangok
villódznak a képek
s ezt úgy hívjuk: Élet.

Megszerezni mindent
megnevezni mindent
definiálni a szerelmet.

Hangzavarban élünk
azt sem tudjuk mi van bennünk
nem ismerjük ellenfelünk.

Fogalmunk sincs ki a barát –
nem érezzük azt sem, hogy a szeretet
mikor karol át.

Káosz

Ha nem velem történik nem hiszem el
hogy világok dőlnek szüntelen
a gondolatnak teremtő ereje van
az ég a tegnappal összezuhan.

A kicsi bábból pillangó lesz
a feketéből arany tó lesz
a mély gondolat áttöri a Holdat
s a tegnapot hozza el a holnap.

Fölborul az idő – visszafelé jő
a halhatatlanság
varázsszőnyegen száll
a halálra szánt kapaszkodik reá.

Fölfelé forgatja szemét a Nap
a csillag rábólogat
a szélnek nincs ereje többé -
a követ fújja örökké.

Ritka táncot lejt a természet
- égi lánya földi lénynek -
s a földre született gyermek
idő – vasparipán elmegy.

Nem sürgős

Semmi sem sürgős
de minden perc drága
hogy mielőbb
ráleljünk a mára.

Nem kell sietnünk
a Végítéletet mi üljük
nem kéri számon tőlünk senki
hogyan kellett volna cselekedni.

Mit kellett volna tennünk
annak érdekében, hogy
jobban érezzük magunk
és saját otthonunk.

Nem vonnak felelősségre -
mit csak magunk tudunk
nem bánt érte senki
csak saját magunk.

Mást mond a látszat
más a valóság
még akkor is, ha
most nem látsz tisztán.

Amit te követsz el, azt
magadnak írod listán.

Tenger a dolgunk

Helyükre kéne tenni a dolgokat
Be kéne foltozni néhány lyukat
Egyet - mást levenni a polcról
Letörölgetni a portól

Valamit meg kéne keresni
A szekrény mélyében
Utánanézni ládák sötétjében
- Vagy felnézni a csillagos éjben

Elveszett emberség után kutatni
Megkopott szerelmet fényesre csiszolni
Megkeresni a megbocsátást
Fejünkre kérni égi áldást

Magunkba kéne befelé nézni
Nem a külső csillogást megidézni
Nem a holnapban keresni nyugalmat
De a jelenben lelni uralmat

Királyságot találni magunkban
Trónszéken ülni s parancsot osztani
Saját parancsunkat pedig
Szolgaként végrehajtani

Így szolgálja a király a szolgát
Így uralja a király önmagát
Így teremti meg lelkének békéjét
És népének boldog jövőjét

Át kéne gondolni köznapi fogalmakat
Érző ember előtt meghajtani magunkat
Kiegyenesíteni a belső tartást
Kiengedni magunkból a csillogást

Meg kéne becsülni a megértést
Fölemelni a mély érzést
Jutalmazni az önfeláldozást
A jutalom legyen az önfeloldozás

A hazugságot csapja arcul a valóság
A talmi csillogást vakítsa el az igazság
Ember teremtsen emberséget
Uralkodjon emberen a fényessége

Az örök harc megálljon
Kristály - pillanatba zárjon
Kristályban éljen fény és árnyék
Emberi mementóként

Feltámadás

Örömünnepet ülnek az égben
újabb Angyalka jött létre
megszületett bűntelensége
nem kárhozott el érte.

Meghalt a múlt, itt van a jelen
élni így már nem gyötrelem.

Nincs múltam, csak jelenem
nincs bűnöm, csak életem
nem vagyok rabságban
de élek szabadságban.

Nem kell a sötétség
nem mardos a kétség
kiléptem a fényre
Isten köszöntött érte.

Nem kell már sietség
nem számít az idő
ráérek, hisz
minden perc drágakő.

Levezekeltem bűnömet
visszanyertem erőimet
elhagytam görcseimet
köszöntöm az Életet.

Nincs hova sietnem
itt jó, a jelenben
nincs gondolat, mely bánt
a nyugalom erőt ád.

Kezdhetem az életem
megéltem újjászületésem
feltámadtam halottaimból
Isten adott az Ö borából.

Ellazultak izmaim
szétfolytak testemben
életkedv és derű
költözött szívembe.

Ösmagam vagyok
megtaláltam hazám
egyesültem testemmel
leányszívemmel.

Elsirattam szegényt
tisztességéért
mert meg akart halni
bűnéért.

Elengedtem a foglyot
s a rabtartót
elnyelték őket
a csillagok.

A közös múlt már nem köti őket
eltávoztak, fehér ruhát öltöttek
elengedték egymás kezét
így búcsúztak könnyedén.

Szívbetegség

Álmodtam egy történetet
- az is lehet velem esett –
szívbeteg lett a világ
kiirtotta önmagát.

Falták, ették, ölték egymást
minden ember új szívre várt
nem működött már a régi
nem lehetett ezt túlélni.

Jött egy doktor – Fabricius –
kísérletre adta fejét
fejébe vette a szegény
hogy műszívet gyárt könnyedén.

Kísérlete eredményre vezetett
műszívet eredményezett.
De sajna későn jött az ötlet
addigra mindenkit megöltek.

Dugába dőlt így a terve
- hogy segítsen az emberen –
elbúcsúzott hát a háztól
el az itteni világtól.
**********
Álmot látott odaátról
- túl onnan a túlvilágról –
tetszett neki ez az álom
(elhiszem, hisz én is látom).

Jobb ott minden, jobb a klíma
jobb a kiadott doktrína
ott ugyanis – hihetetlen –
emberek laknak a szívekben.

Nem gyűrűzik be a gyilok
- nem titok a Nagy Titok –
emberek élnek a szívekben
szív dobban az emberekben.

Szeretve nevetnek
nevetve ölelnek
szívből zokognak
a mai nap a holnap.

Tegnap így lettek
ma vígan nevetnek
mindörökre szeretnek
mindörökre Istenek.

Minden rendben van?

Minden rendben van?
A nyugodt felszín alatt
tombol a Hang.
Sziszeg, mint a kígyó:
„Elaltatod magad?
Aludj csak! Mire felébredsz
eltűnik minden
s nem akarsz már semmit.
Csak ezt az átkos nyugalmat.”

„És ha nem alszom, mi van?
Harcoljak? Miért? Kiért?
Magamért?
Erre a röpke néhány évre?
Keressem a délibábot?
Mi hasznom belőle?
Nem marad belőlem semmi,
csak néhány gondolat.”

„De ezt a néhány évet
Emberhez méltóan éld le!”

A szomszéd kertje

Megvetheted magad lábát itt a földön
nem kell, hogy szellemed az égig repüljön
nem kell arra várnod, mikor jön a csoda
asztalodon magától nem lesz vacsora.

De ha mégis segítségét kéred égi lénynek
ő számon kéri tőled tisztességed
nem kaphatsz Tőle úgy segítséget
ha „a szomszéd kertje mindig zöldebb”.

Neked is van kerted
drágább bárki másnál
ha megtanulod művelni
élvezed gyümölcse áldását.

Ha azonban más kertjén
legelteted szemed
más gyümölcsét irigyelgeted
kerted észrevétlen tönkremehet.

Akkor aztán az lesz a csoda
ha asztalodon vár a vacsora.

Áramlat

Az Élet örök.
Hogy veled, vagy nélküled?
Eldöntheted.

A Természet közömbös
nincsenek érzelmei
ha te lemaradsz
nem folynak könnyei.

Az Áramlat nem áll meg
hogy felülhess hátára ¬
áramlik tovább
nem néz hátra.

Az Áramlat nem szeret téged
folyik végtelen útján
elfolyik nélküled
nem törődik veled.

Az Áramlat független tőled
neked kell őt megkeresned
neked kell őt fellelned
akkor együtt áramlik veled.

Bűn és bűnhődés

Teremtő Isten! Hányan élhetünk úgy
hogy elképzelt bűnök rabjai vagyunk!
Bevonulunk önként börtönünkbe
és rövidesen szert teszünk börtönőrre.
Büntetésről is gondoskodunk
bűntárssá téve párunk.

Vezekelve éljük az életet
semmi büntetés elég nem lehet
addig súlyosbítjuk büntetésünket
míg elveszítjük életkedvünket.

„Bűnös” részünk haldoklik
hibásak többi szerepeink –
azokat is elrontjuk
tönkretéve múltunk.
S mivel a jövőt a múltból tápláljuk
eleve egészségtelen minden álmunk.

Utolsó harmad

Te, ki eddig az első sorban harcoltál
most visszahúzódni kényszerülsz
hisz’ az élet könyörtelen, s a
halál elől nem menekülsz.

Elsuhant az idő
tovaszállt sok-sok nyár
visszanézel életed delén, számba veszed:
vajon mi mindent tettem én?

Mit értem el, mi az, mi álom maradt csupán?
Mit rontottam el, hol építettem túl erős falat?
Kiket bántottam, kinek voltam hasznára?
Mi elől menekültem, ki az, kit őszintén szerettem?

Lehetőség: melyeket kihagytam vagy megvalósítottam.
Gyűlölet: melyet elkerültem vagy tőle szenvedtem.
Nyugalom: melyet megéltem vagy hiányolni kényszerültem.
Szeretet: melyet élveztem vagy belebetegedtem.

Az öregkor küszöbére érve
tétován visszanézek:
látom a „múlt ifjúság tündértavát”
és kihagyott lehetőségeim végtelen sorát.

Mindegy. Az idő elszállt
nekem tovább kell mennem
az évek elmenekültek
ezentúl másképp kell élnem.

Öregkor: csend, boldogság, nyugalom
belső béke és bizalom.
Mellőzöttség, lenézés és félmosoly –
az új születést ringatom a karomon.

 

Csendesen fodrozódik a tó vize
a virágok és a fák némán intenek
szemben a Nap hálóruhába öltözik
s ereje megfogyatkozik.

Ám mosolyt, bíztatást küld
fél szemével rám kacsint:
„az utolsó harmad a végszó
élj most már e szerint.

Hagyd, hogy harcoljanak mások
hagyd, hogy felosszák a világot –
mindez az ifjúság dolga
te csak szedd le a virágot!”

Isten veled ifjúság
isten veled álmok!
Tudom, én sem
váltottam meg a világot.

Én sem tettem semmit
mi maradandó
ugyanúgy, ahogy a többi halandó.

Nem vagyok különleges
de mégis egyszeri
nem vagyok Megváltó
csak emberi.

Életem a közösségé
múltam az emberiségé
jelenem a pillanaté
s jövőm lesz a múlté.


A versek az Élet különleges gyöngyszemei, és könnyen beleférnek az ezotéria tárgykörébe. Merthogy a versek is "titokzatosak", akárcsak az ezotériához tartozó szellemi tanítások. A verset ugyanúgy nem lehet ésszel felfogni, mint az ezotériát. Az oldalon, a Látomás ciklus a következő verseket tartalmazza:
A szomszéd kertje, Áramlat, Az ember az Örökkévaló része, Bűn és bűnhődés, De nehéz , Feltámadás, Káosz, Látomás I., Látomás II., Minden rendben van?, Nem sürgős, Szavak, Szívbetegség, Tenger a dolgunk, Túl sokat beszélünk, Utolsó harmad, Van úgy ...
A versek az érzelmeinkhez, sőt, közvetlenül a Lelkünkhöz szólnak. Ezért Te, Kedves Olvasóm, mielőtt verset olvasnál, lazulj el, zárd be az elméd, viszont a szíved tárd ki, amennyire csak képes vagy rá. És hagyd, hogy a vers elmondja Neked azt, amire éppen szükséged van. Nagyon kellemes és hasznos időtöltést kívánok sok szeretettel: Sophie


Ha tetszettek a verseim, látogasd meg az EzoTaro kártyák oldalamat, mert ott is találsz még verseket - a kártyákon. Abban a különleges kegyelemben részesültem a Teremtő által, hogy megalkothattam páratlan verses kártyáimat. Várlak szeretettel az EzoTaro kártyák oldalamon!

Sophie további weboldalai, mint EzoTaro
E-mail: ezotaro22@gmail.com
Web#1: http://www.ezotaro.com
Web#2: http://www.lelekrestaurator.info
Web#3: http://www.ezotaro.odafigyelo.com