Sophie :

SZENVEDÉLY
1998-2002

Az oldal tartalma:

Valóság
Öröm
Nem akarok mást ...
Ne hagyj itt!
Tornádó
Életvágy

Ember vagyok
Kozmikus magány
Megbocsátom
Eljövendő
Másik világ
A szenvedély ébredése
Elfogadás
Identitás
Enikőnek
Ön itt van most

Öröm

Az iszaphullámok lassan
tejfehér köddé alakulnak.

A köd mögött öröm van
az öröm mögött élet van
az életben lüktetés van
a lüktetésben öröm van.

Az örömben öröm van
az életben élet van
ősidők őstáncában
örömmámor van

Köd-tündérek meg akarják
mutatni igazi arcukat
lombkoronák megmutatnák valójukat
csalfaságok levetnék álarcukat.

Kristály-szerkezetek látszanának
fény-szövedékeken
a határtalanság szétszaladna
hátgerincemen.

Biztonságom elveszne a semmiben
ember-lényem szétfolyna mindenben.
Az ürességben látszana igaz valóm
a mozgásban feltűnne keletkezésem története.


Valóság

Elillansz a szavak mögül
elillansz a szemem elől
nem talállak magam körül
- fölbukkansz a semmiből.

Megfogalmaztak és szétporladsz
ha érezlek, akkor megfoghatsz
ám kezemben semmi sincs
lelkem mélyén rejlik a kincs.

Ragyogó fényed fel – felvillan
beleszédülök mámorosan
ám e pillanatok rövidek
kapaszkodok a semmibe.

A játék kezdődik elölről:
én kereslek teljes erőből
nem talállak, nem látlak
a nevető érzés marad csak.

Fölvillansz, én rád vetődök
kimerülten hátradőlök
s ha nem hajszollak, csak vágyok rád
tündökölve előttem állsz.

Ha fölfogta az értelem, hogy
fény és árnyék egybe olvad
gömböt formálnak ők ketten
- ez a gömb én lettem.

Magam vagyok a valóság
s én vagyok elvetélt álmaim
ha siratom illúzió-életem
benne önmagam temetem.

Nem akarok mást…

Nem akarok mást, csak élni
Nem akarok okos lenni
nem akarok semmit tudni
nem akarok mást, csak élni
áramlattal lélegezni.

Nem akarok elszigetelt lenni
nem akarok magamban beszélni
nem akarok illúzió-álmot látni
álom-életet élni.

Nem akarok mást, csak élni
és természet-önmagam lenni.

 

Ne hagyj itt!

Az életet keresem, az élet áramát
az áramlatot, mely magába zár.

Suhan velem s én boldogan kacagok
befon és átkarol - szétolvadhatok.

Várj! Kérlek ne menj tovább nélkülem!
Ne hagyj itt! Hisz' TE VAGY A VÉGTELEN!

Tornádó

Fájdalom, harag és gyűlölet
tépi, szakítja, vonszolja testemet
megtépáz, ledarál, földre sújt. ..
és váratlanul segítséget nyújt.

Tornádóként érkezik az érzelem
tűz és jég találkozni kénytelen
zivatar csap le a meleg földre
s a föld párát lehel tőle.

Az égi tünemény mélyre kényszerül
az érzelem nem menekül.

Megtört, fáradt testem földre kerül
sebzett, sajgó szívem álomba merül
mire fölébred, véget ér a zápor
fölé hajlik szivárvány-sátor.

A sátor alatt felragyog a Nap
s a kegyelem ajándékot ad.
Gazdagságát gondtalanul szórja
fáradt testem-lelkem felkészíti a jóra.

Életvágy

Indulj felfedező!
Teremts olyan helyzetet
melyben égig repülhetek
és pokolra mehetek!

Megélhessem saját képem magamról
láthassam saját lényem magasról
a mélyből föltekinthessek
és magam fölött lebeghessek.

A józan észtől vedd el egyeduralmát
engedd el szenvedély zabláját
osszák meg egymás közt az uralmat
meglegyen végre belső nyugalmam.

E nyugalom ne szürkeséget jelentsen
mélységem és magasságom megismerjem
ne csak gondolatban létezzek
de megéljem magam eleven embernek.

Ember vagyok

Ember vagyok, esendő
de a fény belőlem nő
a fény árnyékot vet -
ez része az ember-létnek.

Árnyék és fény együtt látszik
ember-létem így lesz egész
ki nem rossz, csak jó
az nem is létezik.

A létezéssel együtt jár,
hogy hibát hibára halmozzál
de a fény is benned lakik
emberséged így lélegzik.

Áramlik és megújul
föltámad és elpusztul
újrateremti önmagát
csillagrendszereken át.

Minden szenvedély mélyén ott a kegyetlen, hideg jég birodalma. (Sophie)

Kozmikus magány

Szabad vagy.
Még bénultan állsz, pedig kötelékeid lehullottak.
A szabadság sokkoló fénye zuhog sziluettedre
átlátszó lényed Istentől vetted.

A kozmikus szabadság dörömböl homlokodon
a semmi vesz körül hívón, fojtogatón.
Dőlnek a korlátok, láncok szakadnak
odahagyod velük biztonságodat.

A korlátok, láncok fogva tartanak, mégis
ők jelentették kapaszkodóidat.
Most a kozmikus magány nem engedi többé
hogy szoros legyen bármilyen kötődés.

Az életedet építetted futóhomokra
vélt biztonságod mögött éltél elsáncolva
illúzió-várad élettelen úrnője voltál
most ez a vár omlott rommá.

Állsz a sivatagban egyedül
a magány árnya rád vetül
nem létezik senki rajtad kívül
szabad vagy már ott legbelül.

Megbocsátom

Megbocsátom neked, hogy nem vagy tökéletes
megbocsátom neked, hogy nem szerettelek
megbocsátom számtalan hibáid egyikét
- s ha már képes leszek rá - mindegyikét.

Megbocsátom, hogy nem vagy szép és csúnya sem
megbocsátom, hogy nem vagy okos, de buta sem
megbocsátom szürke lényed szürke életét
megbocsátom szürkeséged rikító színét.

Megbocsátom, hogy nem szeretted önmagad
azt is, hogy nem fogadtál el másokat
nem volt jó a jó, utáltad a rosszat
sok-sok hibáját fedezted fel - másoknak.

Megbocsátom, hogy feketének láttad a kéket
vakságodban nem láttad meg a Szépet
elhessentetted a Gonoszt életedből
nem szépen nézett rád vitrinedből.

Megbocsátok mindent, amit vétettél
megbocsátok mindent, ami lehetnél
megbocsátom, mert megtanultál sírni és nevetni
megtanultál tiszta szívből igazán szeretni.

Eljövendő

Majd ha átlátszó leszek
mint a tiszta vizű patak
majd ha hűs forrás leszek
mely élettől pezseg

majd ha lombos fa leszek
mely forróságban árnyat ad
és búza leszek
mely kenyeret ad

majd ha madár leszek
s a lanttal egybekelek
szimfóniát dúdolok
nektek, Emberek.

Széthintem virágillatomat
cseppjeimmel hűsítem arcotokat
szívem szivárvánnyá válik
sátorként rátok hajlik.

Szétszórok mindent
minek birtokosa sosem voltam
meghajlok előttetek
s szolgálni foglak benneteket.

Másik világ

Mercurius az Értelem
- mely itt a Földön lételem¬
Indra az Érzelem ¬
benne Intuíció terem.

Antiquin az Individum
a halhatatlan Lélek ¬
barátaim mindannyian
és mind bennem élnek.

Népes ez a belső világ
élő képsor létezésük
szólítom s ők megjelennek
ha rájuk gondolok, segítenek.

Ők az én világom
- a létező és az álom¬
az örökké és a jelen
az intuíció és az értelem.

Örök mozgásban élnek
örök jelzői az öröklétnek
halhatatlanok és dolgosak
sose pihennek túl sokat.

Munkálkodnak életemen
elemeznek szüntelen
jönnek - mennek, gondolkodnak
sok információt tárolnak.

Öreg lélek lakik bennem
bölcsessége számottevő
rajtam múlik, hogy e sok minden
kárba vész vagy fényre jő.

Ezért szentül megfogadtam:
sok időt töltök megfontoltan
befelé figyelek - ha csak tehetem ¬
hagyom, járjon át az Értelem.

Testem rezdülését figyelem
sok információm onnan nyerem
figyelek, míg bele nem fáradok
akkor aztán mindent átadok.

Átadom testem - lelkem az öröklétnek,
de ne örüljetek!
Visszajövök, segítek!

A Szenvedély ébredése

Egy virág keletkezik a semmiből
bontogatja szirmát észrevétlenül
megfoghatatlan, de tudom, hogy Ő az Élet
- a virág szirmát bontja földi lénynek.

Nem tudom mit csinál, de tudom, hogy rám vár
hosszú leveleit ahogy nyújtja
közötte mintha valaki állna
valaki hívogatna, mintha várna.

A virág csábító, igéző táncot jár.
Félhomályban mozognak levelei
a fényt áttetszően sejteti
nem ígér semmit, mégis kelleti magát
mosolyogva invitál.

Gyökere nem fogható, mégis szilárdan áll
mozgása csábító, még sem molesztál
kíváncsiságomra bízza magát,
hogy felfedem-e szándékát.

"Ki vagy te?" - kérdem hangosan.
S a virág válaszol nyugodtan:
,,A szenvedély vagyok, maga az ÉLET
ruhámon tündököl a természet.

Ritka volt életedben a szenvedély
- vágytál rám és megidéztél ¬
és ha elég erős lesz szíved vágya
veled leszek minden éjszakára."

Akartam, hogy megismerjem
régóta akarom töretlen
ám most mégis megtorpanok, ¬
mert nem világítanak a csillagok.

A várakozás azonban felébred
érzékem, szívem lobbot vet
rám zúdul az örömmámor
hullik már a csillagzápor.

Életem eddig szürke volt és egyhangú
ám a szenvedéllyel édes lesz és csábító.

Elfogadás

Egy napon, mikor rájöttem, hogy
tökéletesnek teremttettem
ám élnem ember módra kell...
Ezért a sok gyötrelem.

Egy napon, mikor rájöttem, hogy
emberként vagyok tökéletlen
halhatatlanságom tökéletes...
E kettősség jelzi létemet.

Egy napon, mikor rájöttem, hogy
embervoltom is szerethetem
megbocsátottam magamnak
és számtalan hibáimnak.

Föloldoztam bűneimet
elmetszettem ígéreteimet, mert
megláttam az akaratot
mely törekvést mutatott.

Megláttam a csetlés - botlást
jó és rossz közötti ingadozást ¬és
mosolyt csalt az arcomra
e csetlő - botló figura.

Észrevettem jó szándékát
jobbítani akarását
törekvését a tudásra,
mely tudatosságát garantálja.

Megláttam a szeretni való
botladozó, álmodozó
félénk, gyenge, erős embert
ki tele van szeretettel.

Megszerettem szándékát
megszerettem életét
megbocsátottam számtalan
hibáinak mindegyikét.

Mondtam neki kedves szóval
arcomon mosollyal:
"elfogadlak, szeretlek
örüljünk együtt az életnek!

Gondoskodni fogok rólad
hisz' megérdemled
mindenből a legjobbat
a legszebbet, s a legörömtelibbet" .

Identitás

Költő vagyok, amikor verset írok
forradalmár, amikor lázadok
gyermek, ha dúlok-fúlok
s ha mosolygok, Nap vagyok.

Tanár vagyok, ha tanítok
anya, amikor ringatok
nő, ha kacéran mosolygok
filozófus, ha gondolkodok.

Párduc vagyok, ha áldozatom becserkészem
oroszlán, amikor kölykeimet megvédem
róka, ha nincs biztosítva túlélésem
macska, ha mindennel megelégszem.

Szikla vagyok, ha magam fenyegetve érzem
ha támadnak én is támadok
ha simogat a meleg szellő
a réten fűszál vagyok.

Életem a fáé:
gyökerem a múlté
lombom ez az életem
jövőm a gyermekem.

Enikőnek

Olvasom a könyvedet - Te megjelensz előttem
olvasom a verseidet - s eggyé válsz bennem.

Furcsa érzés. Évek óta nem írtam - sem verset, sem "egypercest"
évek óta nem szólalt meg a lant bennem.

Azt hittem vége - mindörökre elvesztettem,
de akkor nem bántam, mert más tapasztalatra vágytam.

Ám most jó hazatérni
- bár más - az enyém mégis.

Szétnézek a szobában,
ott ülök talpig gyászban,
de most észreveszem magam,
és arcomon mosoly szikrázik.

Kinyújtott karral sietek elém
és bíztatom magam: csak könnyedén!

Mégis végigperegnek a könnyek
a viszontlátás öröme tölt el - sírva nevetek,
ahogy egykor vártam testvéremet.

Hálával tartozom Neked.
Fölkorbácsoltad a tengert, az emlékek tengerét
mely emlékek őrzik valódi lényem lényegét.

Most tombol a vihar, a káosz uralja a tengert,
ám a káoszban már ott rejtőzik a rend.

Az érzelmek vihara átjár most mindent
de a távolban ott fenn ... és lenn ...
derül az ég, hajnal hasad
és lecsendesíti harcomat.

Béke vár rám.
Csend, derű és nyugalom.
Régóta vágyom.
Talán végre megkapom.


A versek az Élet különleges gyöngyszemei, és könnyen beleférnek az ezotéria tárgykörébe. Merthogy a versek is "titokzatosak", akárcsak az ezotériához tartozó szellemi tanítások. A verset ugyanúgy nem lehet ésszel felfogni, mint az ezotériát. Az oldalon, a Szenvedély ciklus a következo verseket tartalmazza: A Szenvedély ébredése, Életvágy, Elfogadás, Eljövendo, Ember vagyok ... , Enikonek, Identitás, Kozmikus magány, Másik világ, Megbocsátom, Ne hagyj itt!, Nem akarok mást, csak élni, Öröm, Tornádó, Valóság.
A versek az érzelmeinkhez, sőt, közvetlenül a Lelkünkhöz szólnak. Ezért Te, Kedves Olvasóm, mielőtt verset olvasnál, lazulj el, zárd be az elméd, viszont a szíved tárd ki, amennyire csak képes vagy rá. És hagyd, hogy a vers elmondja Neked azt, amire éppen szükséged van. Nagyon kellemes és hasznos időtöltést kívánok sok szeretettel: Sophie


Ha tetszettek a verseim, látogasd meg az EzoTaro kártyák oldalamat, mert ott is találsz még verseket - a kártyákon. Abban a különleges kegyelemben részesültem a Teremtő által, hogy megalkothattam páratlan verses kártyáimat. Várlak szeretettel az EzoTaro kártyák oldalamon!

Sophie további weboldalai, mint EzoTaro
E-mail: ezotaro22@gmail.com
Web#1: http://www.ezotaro.com
Web#2: http://www.lelekrestaurator.info
Web#3: http://www.ezotaro.odafigyelo.com